Hírek

Garázdaság a Széchenyi Kazinczy sarkán

 

Videó megtekintése

 

A MIÖR Térfelügyeleti Szolgálata az esettel érintett napon 00 óra 10 perckor arra lett figyelmes, hogy a Villanyrendőri villamos megállóban egy férfi üt egy másik középkorú férfi személyt.

 

A frekventált területen zajló esemény pontos és részletes rögzítése érdekében a Térfelügyeleti Szolgálat munkatársai több kamerát is alkalmaztak, melyek felvételei jelentős szerepet játszhatnak az eset bűntetőjogi értékelésében.

 

A cselekmény befejezésével közel egyidőben helyszínre érkező rendőr járőrök megkezdték az elkövetővel szembeni intézkesét.

Kamerák sok százai vigyáznak majd Miskolcon a közrendre

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének döntése értelmében belátható időn belül 900 térfigyelő kamera fogja vigyázni Miskolc szinte valamennyi frekventált helyét, hogy megelőzze a közterületi bűnözést, vagy – ha már megtörtént a baj – lefülelje a közterületi bűnözőket.

 

Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője elmondta, hogy a már eddig is üzemelő kamerahálózat révén több utcai bűnelkövetőt, vagy szabálysértőt sikerült elkapni, így megelőző hatása is van a rendszernek. Kimutathatóan csökkent a közterületen elkövetett garázdaságok, rongálások száma. A játszóterek közelében elhelyezett kamerák biztonságérzetet adnak a szülők és a játszó gyermekek számára is.

 

Tovább a teljes cikkre: www.boon.hu

Verekedés a belvárosi éjszakában

Súlyos, tettlegességig fajuló konfliktus tört ki nemrégiben, egyik éjszaka a miskolci városközpontban, a Centrum áruház előtt. A térfigyelő kamera rögzítette az eseményeket.
 

A kamerafelvételek alapján a rendészet központjából azonnal értesítették a rendőrséget, és a járőröket, akik üldözőbe vették az elkövetőt. Közben a rendészek mentőt hívtak a sérülthöz, ami  6-8 percen belül a helyszínre ért.

 

Az elkövetőt a Búza téren fogták el. Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója az eset kapcsán kiemelte a térfelügyeleti rendszer hatékonyságát, és a rendőrséggel való, jó együttműködést. Mint mondta, a megnövekedett, belvárosi forgalom miatt ráerősítsettek a hétvégi szolgálatokra, többen vannak kinn az utcán, kutyával is.

 

Video megtekintése

Forrás: www.minap.hu

Segítő és támogató munka a SPIDER Mentőcsoport bázisán

2018. október 10-én a Miskolci Önkormányzati Rendészet állományából mintegy 60 fő vett részt segítő és támogató jelleggel a miskolci Spider Mentőcsoport kiképzőközpontjában elvégzendő őszi munkálatokban.

 

A rendészeink egész napos tevékenység során végzett munkájukkal járultak hozzá a korábban versenyeknek is helyszínt adó, valamint szimulációs pályaként és kutyás kiképzésre használt területek rendezéséhez.

Eltűnt személyt találtunk meg

A Miskolci Önkormányzati Rendészethez 2018.október 2-án az esti órákban jelzés érkezett az Őszinapsugár Idősek Otthonától, mely szerint egy kerekesszékes idős lakójuk nem érkezett vissza az intézménybe. Az eltűnést bejelentették a rendőrségre is. A bejelentést rögzítő munkatársunk ismertette a szolgálatban lévő állományok részére az eltűnés tényét és megadta a keresendő állampolgár személyleírását.

 

A MIÖR gépjárműves szolgálata a személyleírás alapján a keresett személyt rövid időn belül felismerte és megtalálta a Bajcsy-Zsilinszky utcában, melyről a Rendőrséget értesítették. A rendőr járőrök helyszínre érkezését követően megtörtént a segítségre és ellátásra szoruló személy kórházba szállítása.

Tour de Hongrie - Forgalmi rend változások

A Tour de Hongrie 4. szakasza során úgynevezett mozgó útzár kíséri a kerékpáros karavánt, ami rövid ideig tartó, időszakos lezárásokat jelent a teljes útvonalon.

 

A célterületen, Miskolcon 2018. augusztus 18-án szombaton útlezárásokra, forgalmi változásokra kell számítani, amelyekről – továbbá a szakasz teljes útvonaláról – részletesen tájékozódhat az alábbi dokumentumokból. Az esetleges kényelmetlenségekért a közlekedők megértését kérik a szervezők.

 

Forrás: www.tourdehongrie.hu

Zöldkommandó alakult Miskolcon – levadásszák a szemetelőket!

A miskolci városháza, az önkormányzati rendészet, a rendőrség és a helyi hulladékgazdálkodó MiReHu Kft. együttműködésével alakult meg Miskolcon egy új rendészeti egység, az úgynevezett Zöldkommandó.

 

Szerdán terepbejárással egybekötött sajtótájékoztatót tartottak. Mint elhangzott, az alakulat hivatalosan július 25-től járőrözik a városban, és hajt végre szúrópróbaszerű ellenőrzéseket azokon a helyeken, ahol gyakori az illegális hulladéklerakás.

 

A Zöldkommandó létrehozásának célja az illegális hulladéklerakás visszaszorítása, a köztisztasági szabálysértések büntetése. Az új rendészeti egység ellenőrizheti, hogy az ingatlantulajdonosok rendelkeznek-e szemétszállítási szerződéssel, s az illegális lerakók közelében végzett közúti ellenőrzések során azt is, milyen szállítmányuk van az oda tartó járműveknek.

 

Körözött személyt ismertek fel a Rendészek

A MIÖR járőreinek a jelzése alapján fogtak el a miskolci rendőrök egy körözött személyt.

 

Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója portálunknak elmondta: pénteken délután két szolgálatban lévő rendész, a kiadott körözés alapján felismerni vélte azt a fiatal férfit Miskolcon, a Széchenyi utcán, aki a gyanú szerint korábban egy buszon eltulajdonított egy övtáskát, és többször is pénzt vett fel az abban talált bankkártyával.

 

Jelezték a dolgot a rendőrségnek, és addig sem tévesztették szem elől a gyanúsítottat, aki időközben villamosra szállt egy nővel. A közterületi kamerák segítségével figyelték a villamos megállókat, leszáll-e valahol a férfi. A Dayka Gábor és a Hunyady utcák kereszteződésénél egy megkülönböztető jelzését használó rendőrautó feltartóztatta a villamost, majd több rendőrautó is a helyszínére érkezett, és elkezdték átvizsgálni az utasokat. Hamarosan megtalálták a körözött személyt, aki elismerte a rendőröknek, hogy ő és az apja láthatók a körözési fotón. A rendőrök a rendészeknek is megerősítették, hogy a körözött személy került horogra.

 

Elkóborolt lovakat találtak a Rendészek

A Miskolci Önkormányzati Rendészet gépjárműves szolgálata 2018. június 10-én éjjeli 02-óra körül az Avas tető - Hadipark területén arra lett figyelmes, hogy a park területén és az azt határoló közúton lovak kószálnak szabadon.

 

Járőreink miután meggyőzőtek arról, hogy a jószágok valóban felügyelet nélkül vannak, azok valamint az arra közlekedő járművek biztonsága érdekében megkezdték a lovak összeterelését.

Az adatgyűjtés eredményeként megtörtént a lovak tulajdonosának értesítése, aki a jelzéstől számított kb.: 45-perc után a helyszínre érkezett és tartási helyükre szállította a kalandor állatokat.

 

Korábban már volt a MIÖR-nek elkóborolt lovakkal kapcsolatos közreműködése, mely esettel kapcsolatos állományi tájékoztatás és esetelemzés nagy mértékben hozzájárult a vasárnap éjszakai probléma gyors és eredményes megoldásához.

Részeg férfit zsebelt ki, lebukott

 

Térfigyelő kamera buktatott le egy férfit, aki ki akart fosztani egy alvó embert.

 

Az áldozat egy beton pilléren aludt, a másik elkezdte kipakolni a zsebeit, de a rendészeti központban a kamerák képein figyelték a rablást, és azonnal értesítettek egy járőrt, hogy menjen oda, nehogy baj legyen. El is fogták, miután kizsebelte a szundikáló férfit, aki úgy tudjuk olyan részeg volt, hogy észre sem vette, mi történik körülötte.

 

Forrás: TV2/Tények

 

Oldalak