Érdeklődéssel fogadott bejárás

A február hónapot a 3-as számú választókörzetben kezdtük, ahol Barta Gábor önkormányzati képviselővel találkoztunk.

A lakosság nagy érdeklődéssel fogadta a rögtönzött bejárást. Nagy örömünkre többen éltek a lehetőséggel, hogy a beszélgetéshez csatlakozva személyesen mondhassák el azokat a gondjaikat is, melyben Rendészetünk segítséget nyújthat.

Természetesen ezúttal is jelen voltak a közterület-felügyelő munkatársaink, akik azonnali intézkedéseikkel reagáltak az ismertetett problémákra, mint például a társasházi környezetben jellemző parkolási szabálytalanságokra.

Fogadtunk olyan panaszokat is, amelyek a közterületi szeszesital fogyasztásra, valamint az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmára vonatkoznak. Ezekre az észrevételekre munkatársaink visszatérő ellenőrzéseinkkel fognak reagálni, melyhez ezúton is várjuk a lakosság megoldást segítő és aktív közreműködését.

Jelzéseiket a 06 80 46 00 46-os zöldszámon, valamint az ugyfelszolgalat@mior.hu elektronikus címen várjuk. Köszönjük!

Fotók: Lengyel Roland

Illegális hulladéklerakók, gondozatlan ingatlanok, romos épületek, kóbor ebek.

A felsoroltakat, illetve a Bábonyibércen megjelenő egyéb problémákat jártuk körbe a választókerület önkormányzati képviselőjével Erdei Sándor Zsolttal.

A képviselői bejárást támogatta a MIÖR csapatszolgálata is. Mindezt annak érdekében, hogy a problémák bemutatását szinte azonnal közterület-felügyelői intézkedés követhesse. Ennek köszönhetően számos esetben kezdeményeztünk eljárást olyan ingatlantulajdonosokkal szemben, akik például a jó karbantartására vonatkozó kötelezettségüket mulasztották el.

Járőreink számára természetesen nem maradtak észrevétlenek a közterületen engedély nélkül tárolt üzemképtelen gépjárművek, illetve azok az estek sem, melyekben az ingatlan használója az ingatlanban tartózkodásának jogcímét igazolni nem tudta.

A körzet képviselőjével kiértékeltük a térfigyelő kamerával észlelt jogsértéseket is. Az Ügyeleti és Térfelügyeleti Osztályunk számos olyan illegális hulladéklerakásról tudott beszámolni, melyben eredményes intézkedést tudtak foganatosítani.

Fotók: Lengyel Roland

Újabb előrelépésekről egyeztettünk

Ezúttal a 14-es választókerület közös bejárására került sor, ahol egyrészt sorra vettük az eredménnyel zárult folyamatainkat, másrészt pedig egyeztettünk azokról a problémákról, melyek a jövőre nézve feladatot jelentetnek intézményünk számára.

A Deák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselővel folytatott szakmai egyeztetés során kitértünk új közterületi kamerák telepítésnek lehetőségeire, valamint a körzet játszótereinek rendeltetetésszerű használatára is. Mivel a választókörzetben számos társasház van, így megkerülhetetlenek az egyes közlekedési, várakozási és megállási szabályokkal, valamint parkolással összefüggő körülmények, témakörök.

A jövőben szeretnénk még szorosabbá fűzni a képviselői- és lakossági kapcsolattartást, hogy a lakókörnyezet rendezettsége, tisztasága, biztonságossága érdekében újabb előrelépéseket tehessünk!

Fotók: Lengyel Roland

Kétnapos közúti ellenőrzés a biztonságért

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Miskolci Önkormányzati Rendészet a közúti közlekedési szabályok megtartása érdekében kiemelt ellenőrzést hajt végre.

A mai napon megkezdett kétnapos akcióban a közterület-felügyelők a közúti közlekedésről szóló 1/1975. (II. 5.) KpM–BM együttes rendelet 40–41. §-ában, valamint más megállásra, várakozásra vagy táblával jelzett behajtási tilalomra vagy korlátozásra vonatkozó szabályokat megszegő járművekre fókuszálnak.

Ezúton is kérjük Önöket, hogy a fenti szabályok betartására fokozottan ügyelni szíveskedjenek!

Együttműködésüket köszönjük!

Állandó járőrpáros, állandó jelenlét

Közel fél év telt el azóta, hogy megkezdte szolgálatát az a közterület-felügyelő párosunk, mely napi rendszerességgel és állandósággal az Avas városrészben lát el járőrtevékenységet. A visszacsatolások alapján mindezt a lakosság nagy-nagy megelégedésére.

A nyár végén beindított rendészeti modell célja, hogy a város egyik legsűrűbben lakott városrészén feltérképezzük azokat a problémákat, mellyel kapcsolatosan intézményünk hatáskörrel rendelkezik. Fontos megjegyezni, hogy munkatársaink a fentieken túl kitérnek minden olyan eseményre és körülményre is, melyek rendezésére a társosztályok, szolgáltatók, stb. útján nyílik lehetőségünk.

A járőrtapasztalatok, illetve a lakossági jelzések összegzése érdekében ezen a hétvégén egy nagyobb volumenű ellenőrzést tartottunk, melybe bevonásra került a MIÖR csapatszolgálata is. Az eseményen aktívan részt vett Szarka Dénes Önkormányzati képviselő is, aki a délelőtt folyamán folyamatosan segítette és figyelemmel kísérte kollégáink munkáját.

Ezt az eredményesen működő szolgálati formát szeretnénk a jövőben más városrészekre is kiterjeszteni. Az elképzelés megvalósítása érdekében máris megkezdtük a vasgyári és komlóstetői körzetek előkészítő feltérképezését, melynek eredményeiről szintén beszámolunk.

Fotók: Lengyel Roland

Képviselői bejárást tartottunk a 17. választókörzetben

Szabó Ferenccel, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatójával tartott bejárást a körzetében Bartha György önkormányzati képviselő szerdán.

Az akció célja nem volt egyéb, mint hogy feltárják a problémás területeket, és megoldást találjanak azokra. Roncsautók elhelyezése, parkolás és közterületen való alkoholfogyasztás. Leginkább ezek a problémák zavarják a 17. választókörzetben élőket – derült ki a szerdai bejárás során.
 
A kerület önkormányzati képviselőjének a Miskolc Televíziónak adott beszámolójából kiderült: a kilián-déli Otthon téren főleg a jó időjárás alkalmával gyakori, hogy egyesek a padokon alkoholt fogyasztanak. Ám nem csupán ezzel zavarják az ott lakókat, miután nem ritkán verbálisan inzultálják is a járókelőket. A másik problémaforrás – fejtette ki Bartha György – a Gagarin utcánál azok az autók, melyek a KRESZ-szel ellentétesen nem tartják be a kereszteződéstől való ötméteres parkolás szabályát. 

Bartha György (Velünk a Város, MSZP) szerint problémás pont az illegális hulladéklerakás a Dorottya utca végén és a kisvasút végállomása is, ahol az egyik üres kocsiba gyakran rendezkednek be a hajléktalanok. A választókerület képviselője kiemelte: folyamatosan együttműködnek a MIÖR-rel, akik rendszeresen ellenőrzik a körzetet. 

Patakból "halászott" roncsot szállítottunk el

Ezúttal a Mexikóvölgy út melletti Tatár árokba zuhant gépjárművel kapcsolatosan érkezett önkormányzati képviselői jelzés Rendészetünkre.

A baleset következtében üzemképtelenné vált gépjármű eltávolítását a bonyolult előzmények mellett rendkívül megnehezítették a sérült légvezetékek jelenléte, valamint a nehéz terepviszonyok.

Gondos előkészületek után a mai napon a közterület-felügyelői intézkedéseknek köszönhetően megtörtént a roncs autó kiemelése és telephelyre szállítása. Következő lépéseként elvégezzük az üzembentartó/tulajdonos személyének megállapítását és értesítését, illetve az azt követő eljárási cselekményeket.

Fotók: Lengyel Roland

Újabb előrelépés az történelmi Avas tisztaságáért

Mint ahogy arról már korábban is hírt adtunk, a MIÖR jelentős erőfeszítéseket tesz a történelmi Avason tapasztalható főbb problémák rendezése érdekében, ahol az illegális hulladék, valamint az elhanyagolt ingatlanok okozták a legnagyobb nehézséget.

Eredményeinket nagy mértékben segítette a civilek bevonásával végzett munkacsoport jellegű működés, illetve a társadalom természetes önvédelmi képességének az élénkítése.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az együttműködés terén egy újabb állomáshoz érkeztünk. Összefogásunkhoz ezúttal a Bükk Tisztasági Nagykövete, Serbán Zsolt csatlakozik, akivel a napokban megkezdtük a szakmai egyeztetést a közös, operatív munka előkészítéséről.

Ráfáztak a hidegben

2024. január 10-én a délutáni órákban a közterület-felügyelő járőreink egy személyre lettek figyelmesek, aki a Széchenyi utca egyik padján lehajtott fejjel üldögélt.

A krízisidőszakban követendő protokollunkra, valamint a napokban betört sarkvidéki hidegre tekintettel azonnali lépéseket tettünk. Az intézkedés során megállapítottuk, hogy az idős úr nem igényel egészségügyi ellátást, viszont kiderült, hogy a korábban nála lévő kézitáskája eltűnt.

Járőreink rögtön kapcsolatba léptek a térfelügyeleti szolgálatunkkal, ahol megkezdődött a helyszínt érintő kameraképek kielemzése. Ezzel párhuzamosan felvettük a kapcsolatot rendőrséggel és a sértett hozzátartozójával.

A közös és gyors intézkedés eredményeként a közeli kapualjban sikerült azt a két személyt igazoltatni, akiktől előkerült az idős úr mobiltelefonja. A további intézkedés céljából a két személyt a rendőrjárőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították.

Gazdit keresünk a megmentett kutyának

Zsebesi-Lengyel Melindával, a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület elnökével találkoztunk a mai napon, hogy a kalandos körülmények között a kollégáink által megtalált kutyus állapotáról aktuális információkat kaphassunk.

A zord időjárás ellenére magára hagyott kutyakölyök a gyors beavatkozásnak és a hozzáértő kezek gondoskodásnak köszönhetően remekül van! A lassan két hónapos kutyus a mai naptól megmentője után a „Bogár” nevet viseli, amire reméljük örökbefogadása után is örömmel fog hallgatni.

Szeretnénk követni a továbbiakban is Bogár sorsát annak érdekében, hogy mielőbb szerető és felelős gazdára találhasson. Bízunk benne, hogy sikerrel járunk!

Kapcsolat: Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület 

Fotók: Lengyel Roland

Oldalak